
KÖSZÖNTELEK A BOLT HONLAPJÁN!
Igen, minden kezdet nehéz. Amikor belevágtam az álmom valóraváltásába, még voltak kételyeim azt illetően, hogy sikerül-e valaha is a Femme Fatale-t megvalósítanom.
Most ahelyett, hogy jól megfogalmazott marketinges reklámszlogeneket írnék, elmondom inkább azt, hogy a kezdetektől fogva az volt a vágyam, hogy egy olyan üzletet hozhassak létre, ahova úgy térhet be az ember, mint sivatagból egy óázisba - ahol egy nehéz munkanap után, bármikor könnyen meglepheti magát valami kis aprósággal... Persze találhatsz nálunk ajándékokat születésnapra, névnapra, húsvétra, karácsonyra, vagy csak úgy a női éned kielégítésére is. :)
Ezért is lettek a boltban kapható divatékszerek, táskák, fehérneműk és parfümök árai alacsonyak; mert úgy akartam, hogy az örömszerzés legyen az elsődleges. Emellett természetesen gondoltam még a fémérzékenyekre is, ezért minden ékszer antiallergén, nem okoznak viszketést, bőrkiütést.
A Femme Fatale kínálata folyamatosan bővül, érdemes tehát többször benézni - úgy, ahogyan ide is. Mert a honlapra is vannak jó ötleteim... ;)
Szeretnék például kialakítani itt egy női közösséget, vagyis egy olyan oldalt, ahova mindig vissza lehet majd jönni fórumozni, elolvasni a pletyiket, vagy erotikáról, divatról szóló rendszeresen megjelenő cikkeinket.
Mint már írtam, a kezdet nehéz volt, ezért kérlek, nézd el nekünk, ha egy kicsit lassan haladnak a feltöltések.
Üdvözöllek,
Vargha Flóra
NYÁRI AKCIÓNK !
A hétvége után nehéz visszaszokni ismét a munkába, ezért minden hétfőn egy kis meglepetéssel várunk - hiszen amíg kitart a forróság, addig divatékszereink csábító nyári árából további 10% kedvezményt adunk! :)



